Mád, Szent-Tamás pincészet termőhelyei

A Szent-Tamás Pincészet termőhelyei Mád eltérő geológiai múlttal rendelkező, s a település különböző helyzetű és múltú részekből álló, de egészében mégis a hegységet délnyugatról kísérő hegységperem morfológiai övezetben fekszenek. Többségük a hegyvidék magas övezetét képező, a csúcsok szintjén andezit lávából álló, tájformáló hegyei és a Tokaji (Zempléni)-hegységet nyugat felé lezáró, a Hernád tektonikai vonalához igazodó Szerencs-patak völgye közötti átmeneti, hegylábi dombsági tájon helyezkedik el. Egyetlen egy, a rátkai Sarkad –dűlő van a Szerencs-patak árokrendszerében húzódó agyaghátságon. Mád a legnagyobb szőlőterülettel rendelkező községe a borvidéknek. A szőlő-öv maga is többféle és bonyolult folyamatban keletkezett dombokon, hegyoldalakon helyezkedik el. A pincészet szőlői ennek alapján így csoportosíthatók:

1. Mádtól nyugatra fekvő „limnikus medence” sekélytengeri peremén kialakult dombok vidéke. Ide riolittufa dombok tartoznak: Birsalmás- Úrágya- Kuklya- Sarkad tetők, valamint közöttük a rátkai határig terjedő Holtvölgy fennsíkja.
2. A főként andezittel és származékaival borított Szent-Tamás- domb a lejtőjén fekvő Nyulászó- dűlővel.
3. Király-hegy riolittufa, de csúcsán és keleti lejtőjén andezit lávával fedett hegy, lejtőjén ezek tufáival és átalakult málladékaival.
4. Becsek andezit lávából, riolittufából felépült és ezek málladékával fedett szelíd dombjai.
5. Sarkad-domb riolittufán kialakult agyaghátsága a Szerencs-patak völgyében
6. Bodrogkeresztúr határában a Kakas-hegy riolittufa gerincén fekvő Szepsy- dűlő.

1. Mádi „sekélytengeri peremterületek” dűlői: Birsalmás, Úrágya, Úrbán, Sarkad és Holtvölgy

A termőhelyek azonos geológiai múlttal rendelkeznek. Azonban annyira sajátos folyamatban és ezek révén keletkezett felszínből áll, hogy érdemes bővebben bemutatni.

A cég szőlői több helyen, széttagoltan, más birtokokkal együtt alkotják a termőhelyet. Közös jellemzésük:

A vulkáni hasadéköv délnyugati részén a földtörténeti miocén időszakban sajátos képződmény, a „mádi limnikus medence” alakult ki. Körülbelül 13-11 millió évvel ezelőtt, hosszan tartó vulkáni tufaszórás (effúzió) többszáz méter vastag horzsalékos riolittufa réteget halmozott fel. Az égett hamuanyag (piroklasztikum) nagy része tengerbe hullott. Változatos tektonikai múlt (süllyedés-emelkedés) folyamatában megszakítást jelentett néhány rövidebb periódus, amikor riolit-, később andezit-lávatakaró érkezett a medencébe, s egyre vékonyabb rétegben felhalmozódott egészen a Szerencs-patak völgyéig. Anyaguk tengeri körülmények között szerkezetében felbomlott, anyagában átalakult. Szintén vékony rétegeket képez a felfelé áramló melegvizek-gőzök által kovasav-koncentráció miatt kialakult kova. Erre újabb tufaszórás halmozott laza réteget. Egészben vastag riolittufa összletről beszélhetünk, mely azonban a miocén kor szarmata „emelete” végére kialakult vulkáni hegység végső nyugalmi periódusában ismételten egy sajátos eseménysorban, az utóvulkáni működés hidrotermális hatású  folyamatában anyagában és az anyagok elemek (ásványok) szerinti elrendeződésében is megváltozott. Ma ez a felszínen is látványos képződményeket alkot, ezért bemutatjuk.

A rendkívül összetört, a mozgások által összezúzott kéregdarab puha tufaanyagán és repedésein át a mélybe leszivárgott víz, miután felmelegedett a magmakamrák magas hőmérsékletű tömege közelébe jutva, forró víz-, gőz- és gázfeláramlás révén a felszínre igyekezett. A törések kereszteződése zónájában hőcentrumként működött, ma pedig ez a kihűlés után a csúcsok térségében kovás anyagból (pontosabban limnokvarcitból) álló dombokat képez. A hévforrás-centrumoktól távolodva a magas hőmérsékleten felfelé áramló gőz és melegvíz hatására az anyag körkörösen rendeződött, s ma különböző ásványok feldúsult anyagát tartalmazó lencseszerű réteget alkot.

A limnikus medence azonban két részből áll. A Középhegy (213 m.)- Újhegy (254 m.) hévforrás-centrumok vonalában elválasztható az igazi tengeri medence, és a sekély partvidéke. Nyugaton, vagyis Rátka felé (Padihegy- Istenhegy, Hercegköves- Koldu) a leírt folyamat akadály nélkül ment végbe, s a szabályszerűség tisztán érvényesül. Ez az agyagásványos átalakulás övezete, ahol a „földásványok” a feldúsulás olyan alkalmait nyújtják, ami bányanyitásokat eredményezett.

Keletre az említett vonaltól a sekély parti vizekben, s az alattuk fekvő rétegekben mindez tökéletlenül ment végbe. A mélységi szerkezet is más: itt a mélyben vastagabb lávarétegek vannak, melyek a sekély parti övezet (Birsalmás 222,5 m, Úrágya 357 m, Kuklya- tető, Sarkad 281 m. magas dombjai keleti lába által képezett) határtól a hegység magas, központi részei, vagyis az Őszhegy felé a felszínen vannak. Emellett a mélységben a riolittufa eredetű kovás rétegek is léteznek.

Ezen a tengerperemi tájon a hévforrás-centrumok ma az említett dombokat (Birsalmás stb.) képezik. A geológia nyelvén „törmelékes medenceperemi partközeli limnikus kifejlődés” a vidék létrejöttének és anyagának a megnevezése (Mátyás Ernő). A forróvizek felfelé áramlása centrumában a Birsalmás-tető kovasav-feldúsulás következtében létrejött limnokvarcit sziklatömböt képez, mely termelésre alkalmatlan, s gyér erdős, bokros, füves növénytársulás fedi. Körülötte a mechanikai mállás eredményeként az előbbi kvarcit-sziklatömb aprózódott kovás kavicsrétege helyezkedik el. A centrum limnokvarcit- tömbje körül a tufaanyag körkörös sávban átalakult, fehéres színű kaolinites kőtörmelékes, konglomerátos, durvahomokos lencse alakú képződményben folytatódik. Ásványi összetétele szerint kovás kaolinites, majd kifelé kaolinites sávban rendeződik. Kifelé haladva újabb lencse-képződmény következik. Ez vöröses színű (hematitos- limonites, montmorillonitos és allevarditos- illites) finomtörmelékes lencse, de a felszínen körkörösnek látszó képződményként jelentkezik. (Itt is Dr. Mátyás Ernő szavait idézem.)

Az agyagásványosodás azonban a tenger peremén nem ment végbe olyan tökéletesen, mint a limnikus medence Padihegy- környéki részén. Ezért az előbb említett sávok nem olyan pregnánsan jelentkeznek, bennük az ásványok dúsulása kevésbé jellemző, az elszíneződés ennek megfelelően kevésbé jelentkezik. Az említett sávok kifejlődése szabálytalan és hiányos. Nem alakultak ki a lencseszerű testek, a rendeződés inkább függőleges határokat mutat.

A Birsalmás és a többi domb vidéke magasabbra emelkedett, mint a limnikus medence többi része. A vidék jelenlegi képét a jégkorszakban (pleisztocén) a fagy alakította, mely kőzetaprózódásban és a tufaréteg felszínének felfagyásában, vagyis aprózódásban jelentkezett. A hegység egésze közben egyre jobban megemelkedett, s a jégkorszak végétől a külső erők időszaka következett el. A fellazult tufát a csapadék és a fagy lefelé mozgatta a lejtőkön. A hegyek felől a vonalas erózió, vagyis a töréseket, tektonikai árkokat követő patakok megnőtt energiája nagyon jelentős lepusztulást eredményeztek. Ennek átlagos vastagsága 100-2010 m-t tesz ki. Az átalakult réteg-együttest a hegység felől érkező csapadékvíz patakok, valamint a helyi általános csapadékvíz-erózió erőteljesen lekoptatták. A kőzetek keménysége, a mállott rétegek szállíthatósága szerint alakult ki a felszín mai formakincse. A hévforrás-centrumok kemény kvarcitja ellenállt az eróziónak, a köztük kialakult málladékos és átalakult, agyagásványos rétegek anyaga nem. A dombok közötti „Holtvölgy” kovás, kavicsos és agyagos fennsíkja kevésbé kopott le a domboknál. Nem alakult ki rajta patakvölgy, ezért is folyó víz nélküli helyzetéről kapta nevét.

A Birsalmás-tető 222,5 m. tszf- i magasságú domb. Felszínén a fenti folyamat sajátos termőhelyet eredményez. Vegetációs időszakban szabad szemmel láthatóan különböznek egymástól az említett övezetek, s a szőlők is jól láthatóan, ehhez alkalmazkodva eltérő életlehetőségekről árulkodnak. Ezért vegetációs időszakban a Birsalmás „beszédes” arculatát mutatja. Mint ahogy a Rátka fölött elhelyezkedő fennsíkos, dombos-völgyes termőtáj, a Padihegy- Középhegy- Újhegy környéke, valamint az ezektől északra elhelyezkedő kovás padot képező felszínű, terméketlen, „holdbéli” táj is figyelmezteti a szőlőművelést folytató embert, tervezze meg, miként hasznosíthatja szőlőművelésre birtokát. Az említett rátkai határtól azonban a Birsalmás különbözik. A kavicsos, konglomerátos, durvahomokos, valamint vöröses agyagos málladéktalaj a csúcsot kivéve termőképes. A szőlő pedig csodálatos növény, amely sokféle adottsághoz képes alkalmazkodni. A felszínt többnyire konglomerátos, durva és finomkőporos lejtőtörmelék és nyirokszerű, agyagos talaj borítja.

A Birsalmás- Úrágya- Kuklyatető- Sarkad egybekapcsolódó dombsora Fürdő-patak medréhez lejtő oldalában lefelé húzódó lejtőtörmelék lehetővé teszi a termelést. Különösen jó termőtalaj alakult ki a dombok déli és keleti lejtői alján. Itt ugyanis az Őszhegy irányából a sekélytenger parti vizeibe érkező vulkáni lávaár utóvulkáni hatásra felbomlott, átalakult anyaga vörös nyirokra emlékeztető talajjá alakult. Ez pedig közismerten a szőlőtermelés legjobb talaja a borvidéken. Ezért elsősorban itt ajánlatos birtokot szerezni, szőlőt telepíteni. A domb déli lejtőin a hagyományos felfogás szerinti előnyök is adottak. Déli és délies (délkeleti, délnyugati) fekvés, a domb által az északi hideg szelektől (például a kései sarki betörések okozta fagyoktól) való védettség, a napfény előnyei: a fotoszintézis erőssége, a szőlőbogyó cukrosodásához szükséges hő és fény, az aszúsodás lehetősége, a völgyben összegyűlt meleg légtömeg, vagy az aszúsodáshoz szükséges őszi ködök, mindez jó minőségű terméssel kecsegtetnek.

A történelem dokumentumai: az 1868. évi és 1908. évi kataszteri térképek bizonyítják, hogy a domb tulajdonosai a társadalom tehetős rétegéből származtak, akik válogathattak a termőhelyekből. Közöttük br. Heuer Ferdinánd, Kéler Imre és Ödön, egykori szepességi városok és Kassa polgárai, helyi zsidó bortermelők ill. kereskedők pl. a Zimmermann család és tehetős mezővárosi polgárok birtokoltak a dombon. Ebben egyébként a könnyen kialakítható pincék lehetősége is pozitív szerepet játszott. A domb lábán húzódó Táncsics és Kölcsey utcákban ma is neves termelők házai, pincéi, borházai sorjáznak.

 A Mádtól keletre fekvő változatos táj

Mád községtől kelet és délkelet felé a szőlészek által „mádi völgyként”emlegetett változatos táj terül el. Ez a terület a Taktaköz medencéje, a Szerencs-patak tektonikus (szerkezetileg lemélyült) árka és a Tokaji (Zempléni)- hegység központi területeihez tartozó Őszhegy- Szobahegy- Cigányhegy, valamint a keleti községhatárt képező Kakasok- Nyergesek, délről pedig a Sajgó és a zombori községhatár közötti átmeneti rész. A Máj-patak mentén, valamint a Becsek környezetében medencék, máshol szélesedő patakvölgyek, kisebb csapadékvíz-patakok völgyei által tagolt felszín, melynek magaslatai riolit- és andezit „parazita-vulkánok”. Utóbbiak közzé tartozik a Szent-Tamás, Bacskai- hegy a Kővágó-oldallal, Királyhegy a Kővágó-tetővel.

Szerkezeti szempontból ez a hegyvidék peremterülete, mely a kiemelt központi hegyvidéket DNY- ról lépcsőként követi. Hegyei keletkezésüket- és magassági szintjüket-    tekintve egy típusba sorolhatók. A régi riolittufa-rétegekre riolit- és andezit láva kiömlési kőzetek épültek. A vulkáni anyag felhalmozása, vagyis a szarmata emelet végső szakasza után a területet átalakította az utóvulkáni működés. Ezután pedig nagymértékű kiemelkedés és lepusztulás következett.

A terület szembetűnő sajátossága, hogy lepusztulási terület. A szarmata időszak végétől tart ez a lepusztulás. A jégkorszakban a fagy aprózta a felszínt, a holocénben folytatódott az erózió okozta lepusztulás.

Különbség a „mádi limnikus medencével” szemben, hogy ez nem tengeri akkumulációs térszín, hanem szárazulat és az eróziónak kitett denudációs térség volt. A hegység és üledékgyűjtő között az ellentétes mozgások (süllyedés-emelkedés) miatt a hegyekben eredő patakok lekoptatták. A többnyire puha tufaanyag a felszínre hulló csapadéktól is lefelé mozgott. A finom hordalékot a patakok messzire elszállították. A szarmatát követő időszak „Pannon tenger” nevet viselő beltengere a környező alföldi tájakra kiterjedt, s ott a „pannon üledék” vastag agyagrétege, emellett azt fedő, több száz méter vastag folyóvizi üledéksor halmozódott fel. (A prügyi mélyfúrás 1100 m mélységben tárta fel ezeket.)

A vulkáni működés révén a szarmata időszak végén felhalmozott kőzetek vastag fedőrétegei pusztultak így le, s a magaslatok oldalában felszínre kerültek a régi láva- és tufarétegek. Ezeket azonban a lejtőtörmelék fedi. A Szent-Tamás és a Becsek felszínén 10-30 m vastagon a kevésbé lepusztult, fennsíkos helyeken lösz is keveredik a lejtőtörmelékkel.

A völgyek már a jégkorszak előtt kialakultak. A hegyek, dombok védtelen felszínén a jégkorszakban a fagy által erőteljes aprózódás zajlott, s különösen a tufarétegek 1-2 m vastag felszíne lazult fel. A holocén időszak csapadék-vizei, patakjai folytatták a felszín lepusztulását.

A lepusztulás láthatóvá teszi a hegyeket felépítő rétegeket. Az említett magaslatok alsó rétegeit többnyire vulkáni tufa, ezek felett riolitláva található. Rajta több helyen riolit és andezit vegyes tufája (kőzetüveg) található. A magaslatokat több helyen (pl. Szent-Tamás domb, Királyhegy) andezit láva takarta be. A Királyhegy tetején a legfiatalabb tufaszórás rétege is megtalálható.

Ebben a rétegsorban a felfelé törő forró gázok, gőzök és vizek nem alakíthatták át úgy a kőzetanyagot, mint a „limnikus medence” horzsaköves tufáit. A rétegek töréseit követve függőleges kifejlődésű hatásuk maradványai mutatkoznak. Helyileg földásvány dúsulások is létrejöttek (pl. Királyhegyi bánya). Az erózió révén a mélyebb tufarétegek kitörési centrumai is felszínre kerültek, kipreparálódtak. Máshol csak a tufa kovasavas, kemény gerincei kerültek felszínre. A királyhegy magas térszínéről a lejtő aljáig akkumulálódott a lejtőtörmelék. A köves-kavicsos anyag mellett távolabb a homokos, fonom homokos réteg teríti be a felszínt. Jellemzi még a tájat, hogy a magasabb térszínekről a csapadékvíz-patakok által szállított hordalékanyagok alsóbb térszíneken lerakódtak. Kevésbé erodált alacsony magaslatokon a szél által felhalmozott lösz is megjelent.

2. A Szenttamás-domb és a Nyúlászó-dűlő (A sorszám a bevezető felsorolását követi.)

Mád belterületétől keletre a szőlészek által „mádi öblözetként” emlegetett termőtáj a borvidék egyik jellegzetes termelési övezete következik. A domb felszínén jelentkező rétegek- és azok kőzetei bonyolult rendszert képeznek. Mád belterülete, a templom irányába eső peremét a Percze- tető (Birsalmással megegyező, vagyis a limnikus medence partközeli, sekélytengeri pereméhez tartozó) geológiai képződményére támaszkodó ÉK-DNY irányú domb, a Szent-Tamás fekszik. Felső rétegeit riolit- és andezit lávafolyás, valamint több periódusban zajlott tufaszórás rétegei építették fel. A felszínen a kemény rétegeket az előbbiek málladékából képződött lejtőtörmelék borítja. Alul a lejtője alján felhalmozódott riolittufa réteg övezi.. A Szenttamás-tető 236,5 m tszf magasságú, itt van az andezitláva-hát legmagasabb pontja, melynek a belterület felé eső folytatásában a lávaár széle sekélytengerbe ömlött. Északi folytatásában- a „Fürdő” felé, a Kis- Szenttamás vonulata szintén ilyen vízbe ömlött, szétesett szerkezetű andezit. A csúcs déli lejtőjén a kövesebb Makovicza- szőlő szintén andeziten fekszik, fedőrétege kissé kavicsos. Ettől keletre vulkáni tufa-övezet alakult ki. Körben, a domb alsó a patakpartig lehúzódó lejtőjét az Őszhegy felől érkezett vékony andezit lávatakaró szárazulati környezetben kristályosodott nyúlványa fedi, mely részben a Nyulászó tetejét is beborítja. A Nyulászó alsó, lent hegyesszögben végződő kiterjedt lejtőjét olyan tufit-takaró alkotja, mely vízbe hullott tufából képződött.

A domb szőlőtermelés számára legkedvezőbb része a domb csúcsától a fürdő és a Kis-Vilmány-dűlő felé fekszik. A Szent-Tamás talaja részben kőtörmelékes, részben durvahomokos-lejtőtörmelékes összlet, melyben megjelenik a szél által szállított finomhomok lösz-frakciója is. A Nyulászó agyagos, nyirokszerű talaja főként tufarétegek átalakulásával jött létre. Ezért kötöttebb szerkezetű, víztartó képessége is nagyobb. Alacsonyabb fekvése és talaja szárazbor termelésének kedvez. A Szent-Tamás dombja Mád egyik minőségi bort termő dűlője.

A kataszteri térképek tanúsítják, hogy a Szenttamás közel ezer éven át előkelőségek birtoka volt. Legnevesebb a Rákóczi-család és leszármazottai, az Erdődy- Aspremont- Wolkenstein familiák, melyek Rákóczy Zsigmond házasságai révén Mádot 1711-ig, illetve (leszármazottaik) még évszázadokig bírták, a nevezett dombon a Makovicza környékét birtokolták. Jelentős szőlőjük volt a Péchy, Szirmay, majd a 18. századtól a bécsi udvari előkelőségek közzé tartozó személyeknek. A már említett Kéler-  és rokon Genersich család és a helyi kisebb birtokosok szintén megtalálhatók.

A Nyúlászú alsó részeit a szántóföldben hiányt szenvedő Mád birtokosai és lakosai növénytermelésre használták.

3. Királyhegy

A hegy neve régmúltjáról árulkodik. Az államalapítás utáni századokban a zempléni földvárhoz tartozó „várföldek”, vagyis királyi birtokok voltak Dél-Zemplénben. Tállya hegyi kővára a 13. században épült, s fenntartására uradalmat rendeltek. A váruradalom majorsági szőlői feküdhettek a Nagy- és Kis (Zombori) Királyhegyen. Ezt a későbbi századok igazolják. 1459-ben, mikor a tállyai és tokaji uradalmat előbbiből kettéválasztották, ezek a majorsági szőlők megmaradtak, vagyis királyi birtok volt, míg Mátyás (az említett évben) el nem ajándékozta mindkettőt a Szapolyaiaknak. A királyi birtoklás mai termése megnevezésében is helyénvaló.

A Király-hegy talán legbonyolultabb felépítésű hegye a borvidéknek, ha egy-egy hegyet veszünk összehasonlítási alapul. Ahogy a Birsalmás és a többi domb, valamint a Szent-Tamás és szomszédai „egybenőttek”, a Királyhegy (381 m) is azonos keletkezésű, de változatos felépítésű alacsony hegyek egyike. Tulajdonképpen rövid hegyvonulat része. Ez a vonulat a Bacskai- hegy (Kővágó-oldal, Dobozi-oldal), a Kővágó-tető- Királyhegy együttese, a „Töröktanyai terület” és a Bodrogkeresztúri községhatáron elhelyezkedő Kakasok- Nyergesek hegysora, valamint a Sajgó nevű részekből áll. Mindegyik rész hozzátartozik a borvidék nevezetes szőlőtermő helyeihez. Közülük azonban évszázadok alatt legkedveltebb lett a Királyhegy a lábainál kialakult völgyekkel, valamint a Kővágó-tető  (396 m) öblözetében fekvő Neuwohner-féle szőlővel. Ezek a közmegítélés szerint Mád legjobb termőhelyei, s ezt elsősorban aszúsodásra alkalmas mikroklímájának köszönhetik.

A hegy mély rétegeiben sztratovulkán. Kettős csúcsát (a Kővágó-tetővel) riolitláva, felette pedig ennek tufája építi fel. Kelet felől (Cigányhegy) az utolsó vulkáni láva felhalmozódás idején mindkettőt andezit réteg borította el. A csúcs és a keleti lejtő, s attól kelet felé is andezit. A csúcstól nyugatra, s a lejtőn lefelé fiatal riolittufa található. A Dobozi-völgy felé eső oldalon hidrotermális feláramlási centrumok vannak, s ennek hatására mindenütt kovásodott a tufa.

A Királyhegy felső domborulatát valószínűleg sohasem ültették be szőlővel. A termőtáj felső határa a kaolinites nemesanyag (kovasavas kaolin) bánya szintjén lehetett. Ez a függőlegesen feldúsult anyag felszínre törő gázok átalakító  hatására keletkezett. (Szolfatára- jelenség.)

A Királyhegy- Kővágó- hegy csúcsszintje újra művelésbe fogott öblözetében (régi nevén Koros- Kővágó) a legfiatalabb riolittufa- szórás anyagán folyik a telepítés.

A Királyhegy és a Becsek közötti völgyet a hegység központi része kései megemelkedése miatt bevágódott patakok mélyítették le, s ezzel feltárták az alsóbb szinteket. Ekkor preparálódtak ki a Kővágó-oldal Dobozi szőlő kovás tellérei, s a Dk-i hegyláb régi hőáramlási központjai kovás sziklái, melyek megnehezítették a közelmúltban a szőlőtelepítést.

A déli lejtőn az új telepítésű szőlők felső régiójában (régi nevén Koros- Király, újabban Öreg-Király) a tufaszórás egy időszakának durva üvegtufáján folyik a termelés.  Lefelé, a Királykútig völgyszerűvé tágult kúppaláston régi riolittufa van a felszínen, melyet a csapadékvíz szabadított ki az újabb fedőrétegek alól. A kemény kőzetek kivételével már a tufakitörések idején felhalmozódott puha rétegek is lekoptak. Szabályos törmeléklejtő jött létre, a hegy derekától lejjebb nagyobb kövek, kavicsok sávjával, ez alatt durva törmelék, majd finom törmelék (homok) fedi az alsó lejtőket. Ez keveredik a felülről lefelé húzódó újabb, víz szállította durvább lejtőtörmelékkel. Ez alatt régebbi riolittufa réteg fekszik. A szétterülő kúppalást alján a jól művelhető rétegekben díszlik a szőlő. Kovás gerinc preparálódott ki a lejtő kiszélesedett palástján is (Szepsy-szőlő). Itt, a zárt völgyben (a hő és a pára gyűjtőhelyén) van remény leginkább az aszúsodásra. A 18. századi vélekedés szerint, mely cukrosodás, vagyis „aszúközpontú” volt, a Tokaji-hegy Mézesmálja után a borvidék legtöbbet ígérő területe a mádi Királyhegy volt.

A Király és Becsek közötti völgyület a borvidék egyik emblematikus helye. Szépen mutatna itt egy kápolna, vagy kereszt.

Dercsényi János Geognosztika c. művében (1796) a riolittufa rétegeket nevezi „puzzolán földnek”, s mint kőzetet a borvidéken a szőlő legjobb termőhelyének tart.

Régi térképek szerint a völgyben és a hegyoldalra felkúszva a vidék bortermelőinek elitje volt a birtokos, közöttük pl. a Selbstherr-cég.

A Király-kút forrása szerkezetileg kijelölt helyen, rétegvízként tör fel. Itt a felszínre kerülő forrásvizek mélyedésében sohasem lehetett szőlőt művelni. (A vizenyős rész szegélyén ma is kísérleteznek vele.)

A szomszédos Kővágó-oldal Dobozi szőlőjében kipreparálódott sziklák nehezítik a telepítést. A tetőt andezit láva építi fel, a Királykút felé eső lejtőn andezit tufa található, mely a Becsek felé is elhúzódik. Durva szemcsés kőzetüveg alkotja.

Az andezit riolittufára települt, s ez felbukkan a Bacskai-hegy (Kővágó) aljában. A riolittufa keletkezési időszakában feltörő víz hatására átalakult. Itt zeolitos riolittufa- bánya van. A Suba-szőlő a kétféle tufa határán, kevert kőzetüveg-paláston fekszik.

4. Becsek

Ezt a nevet kisebb, kerekded dombok megnevezésére használta a régmúlt századok népessége, itt többes számban szerepel. Ez illik a helyzetre.

A több dűlőre (Búrja, Felső-és Alsóbecsek, s az alacsony Korposd) osztott, de egységes kinézetű táj az eddigi termőhelyekhez képest kissé egyszerűbb felépítésű. Szerkezetileg a Királyhegy „parazita” riolit és riolittufa kúpjának folytatása, de attól tektonikai süllyedék árokszerű kifejlődése választja el. (Ez a völgyület a Hegyalja egyik jellegzetes szőlőtermő kistája.)

A Becsek domb-együttes igazi medence-belseji, csapadékvíz-erózió által kialakított hullámos kis táj. Általános lejtése É-D irányú, s ennek mélységbeli, tektonikai mozgások képezik alapját. Alapját az egész hegyvidék mélyén megtalálható riolit ártufa képezi, melyre az akkori völgyekbe részben riolitláva, főként pedig andezitláva-nyúlványok érkeztek. A mélyben a Magas- Becsek egységes andezit gerincéből, s az abból a Korposd felé elnyúló kisebb andezit gerincek alkotják. A Burjában pedig a régi riolit ártufa magasra emelt röge önálló egységet képez. Ez utóbbi durva kavicsos, kőtörmelékes, hullámos felszíne elég rideg, konglomerátos felszínt mutat.

Nyugati szegélyén a Derekassy- lapos /Szilvás-patak völgye) van a fedőrétegek alatt. K felé haladva a mélyben andezit-gerinc vonulatai vannak. K-i szegélyét és a Burját régi riolittufa alapozza meg.

Az említett andezit-gerinceket a felszínen a Dobozi-oldal és a Suba (Kővágó-bánya) irányából a Királyhegy lábán át a Becsek központi részén végignyúló horzsakő-üvegtufa borítja. A jégkorszakban a tufafelszín a fagy hatására fellazult. A munkaképes hideg szelek finom homokot szórtak hosszú ideig, ezért lösz felszín jött létre. A felmelegedést követő csapadékosabb éghajlat megnövelte a folyóvízi eróziós tevékenységet. A lösz részekre tagolódott. A patakvölgyek lejtőiről és a meredek oldalakról lepusztult.

A domborulatok között a lepusztuló lávaszegélyeket elhordó, a hegyek felől a Korposd irányában lefutó patakok lemélyült völgyei teszik hullámzóvá a dombokat. A Királyhegy és a Kakasok felől érkező patakok partján a magasabb környezet hordaléklejtője felől áthordott fonom hordalékanyag és a helyi lejtőhordalék anyaga keverten található.

A lealacsonyodó dombok szegélyein és a Korposdon (a mádi medence mély területeit felépítő) régi lavina ártufa található, melynek felszínén a fizikai mállás eredményeként aprózódott durva homok és agyag talaj van. Ma kavicsos, durvahomokos, nyirok és löszfelszínek váltják egymást a dombokon.

A régmúlt századokban a birtokos családok a legjobb szőlőket vallhatták magukénak. Újabb időkben feltűntek a neves zsidó borkereskedők (Teutelbaum, Weinhandler- Borsai, Zimmermann, Flegmann).

A Korposd dombja 1868-ban nemesi birtok (Szirmay), alacsonyabb részei mádi lakosok területe volt.

A Becsek kedvelt szőlőtermelő dűlői termelésnek kedvező adottságai a szőlőtermelésnek legjobb kőzetek és talajaik mellett a „mádi öblözet” rendkívül előnyös mikroklímájának is köszönhetők. A szőlő minden fenofázisában kedvező a medence fény (napsugárzási)- viszonyaiból következően jellemző hő-összegyűjtő szerepe. Ugyanakkor az érési periódusban jellemzi a ködök és alacsony felhők összegyűjtése, ami kedvező páraviszonyokat teremt az aszúsodáshoz.

A szőlő gombabetegségeinek terjedését a levegő mindennapos hegy-völgy irányú mozgása akadályozza. A nyugatias szelek gyakran cserélik a völgyület levegőjét. Egyetlen kedvezőtlen tényező, hogy a táj összegyűjti a jégesők felhőit, ezért Mád egész szőlőterülete jégveréstől leginkább fenyegetett része a Hegyaljának.

5. A Szerencs-patak menti Sarkad

A hegyek-dombok vidékéről a Mádi-öblözet mély területein, eredetileg riolittufa-felszínek áttelepült hordalékkal kevert völgyekben érünk a Szerencs patakig. Ez a fiatal tektonikai árok (a Hernád-vonal része) a leginkább lepusztult felszín. A régi, felszínre került horzsaköves riolittufa hosszú hátat képez a völgyben, melyen Rátka község települt. A magaslat tufa eredetű agyagdombot képező hátságán sárgás színű durva, törmelékes agyag, homokos agyaggal keveredve. Ezen alakult ki a dombvonulat elnyúló déli végér képező részén a Sarkad-szőlő talaja. (Ez a Sarkad nem tévesztendő össze azonos nevű hegyi társával.)

A domb dél felé kavicsos felépítésű, felszínén homokos völgytalpba simul.

Mint termőhely, könnyen művelhető. Fekvésénél fogva a szőlő gombabetegségeknek jobban ki van téve, mint a magaslati ültetvények. Ezen kívül a Hernád-völgy felől rügyfakadás után is érkezhetnek fagyot hozó sarki szelek. Ezektől védtelen az a felszín.

Előnye viszont talajának jó víztartó képessége. Száraz években, amikor a hegyi szőlőkben a sok napfény ellenére pára hiányában nincs aszúsodás, itt kedvező a helyzet. Az érési időszakban, ha már érett a szőlő, a patakvölgyben összegyűlt reggeli pára és köd, a felszállása után kialakuló napfényes és meleg órákban tömeges aszúsodás következhet be.  Napfény és meleg nélkül, vagyis a „vénasszonyok nyara” helyett mostoha időjárás esetén viszont a termés rothadására lehet számítani.

6. Bodrogkeresztúr, Kakas-hegy. Szepsy-dűlő

A Zempléni (Tokaji)-hegység Szarmata-végi, utolsó lávafelhalmozódási időszaka, a tokaji Kopasz dácitja és a Cigányhegy andezitje keletkezésének ideje. Az utóbbi környezetében működő kitörési centrumból lávatakarók érkeztek a környékre, melyek elsősorban az akkori völgyeket töltötték ki. Ez a lávaár megtalálható a Messzelátó- Nyergesek- Kakasok gerincén is. Ugyanis az a kihűlt lávagerinc védte meg az erőteljes lepusztulástól a puhább riolittufa felszíneket. A lávagerinc nem ér el az Óbánya és Kakashegy (a mai bánya) csúcsaiig.

A hegység általános emelkedését a peremek dombsorának kiemelkedése kísérte. Így jött létre a Disznőkő- Hangács- Csonkamál- Kakashegy vonulata. A hegyek felől érkező csapadékvíz-patakok ezt a hegységperemet teljesen lepusztította, keményebb kőzeteket kipreparálta. A Csonkamál kovás, kemény riolittufája a felszínre került, s bányákat nyitottak a kemény kovasavas sziklafelszínek közötti faraghatóbb és puhább részek kitermelésére. Ezek egyike a Szepsy- bánya. Felette volt 1867. évi és későbbi térképeken szereplő Szepsy- szőlő.

A mai Szepsy- dűlő a régi birtokos nevét viseli.

A Kakas-hegy, melyre a szőlő felkúszik, viszonylag egyszerű szerkezetű. Riolittufa, melynek kőzetében a puhább részek földszerűvé váltak. Ha ilyen kő a felszínre kerül, s ezeket a puha részeket a víz kikoptatja, „darázskő”-nek nevezett faragható fehérkő látszik. Ez a borospincék népi építőanyaga. Befogadja és száraz időben kiengedi a felvett vizet.

A Tokaji (Zempléni)- hegység riolittufa kőzeten telepített szőlőiben termett borainak előnyei

Geológiai képződményei miatt a tokaji borvidéknek riolittufán kialakult talajai, pontosabban ezeken művelt szőlőültetvények borai rendkívüli sajátossággal rendelkeznek. A riolittufa rétegek illóanyagokban, s ezek révén nyomelemekben gazdagok, s ezek a borban is megjelennek. Az itt termett borok gyógyító hatással bírnak, s más kőzeteken termett borokhoz képest ez rendkívüli, egyedi és különleges tulajdonságuk.

Az említett illóanyagok keletkezésének elvi vázlata:

A hegység az európai és afrikai kőzetlemez határán kialakult vulkáni hasadékövben végbement folyamatok eredménye. A kőzetlemezek találkozása, egymásra hatása a földtörténeti miocén időszakban, a Kárpátok hegysége kiemelkedésének, s ezzel egyidőben a „Magyar medence” általános süllyedésének bonyolult és máig tartó folyamatában sok egyéb mellett a felszabadult illóanyagok felfelé áramlását és felhalmozódását eredményezték. Az illóanyagok felszabadulása a kőzetlemezeknek csak sajátos, lassú és hosszantartó folyamatában történhet. Az izzó magmából származnak és feldúsulásuk, befogadásuk vastag riolittufa-anyagban mehet végbe. A riolittufa réteg keletkezése a kárpáti orogenezis (hegységképződés) kései szakaszában, a földtörténeti újkor miocén korszakában, mintegy 10-15 millió évvel ezelőtt, több szakaszban történt. A vulkáni hasadékövben elhúzódó explóziós tevékenység vastag tufarétegeket hozott létre, amely tárolja az illóanyagokat.

A téma irodalma:

Kiss Péter- Gméling Katalin- Molnár Ferenc (2011): Mi van a szőlő alatt? In: Élet és Tudomány, 43. sz. (2011.) 1361 p.

Fenti közlemény ábráját közli: Zelenák István (2012): A tokaji aszú titkai. 164 p.

Dr. Mátyás Ernő (2005): A szőlő, mint gyógyhatású növény. In: Zelenák István (2012): A tokaji aszú titkai, 159-160 p.

Megjegyzés: E sorok írója nem illetékes orvosi, egészségügyi kérdésekben nyilatkozni, ezért célszerű a témát orvostól is megkérdezni.

Megfigyelési szempontok (javaslatok):

1. A talaj (kőzet) illóanyagai, ill. a nyomelemek létezése fontos kérdés. A kifejtett téma elvi szintű. A borok különleges, az egész világ borai között egyedi adottságait célszerű úgy a kőzetek laboratóriumi elemzésével, mint a borok laboratóriumi elemzésével bizonyítani. Erre csak megfelelő kutatóintézeti laboratóriumok képesek.
2. Amennyiben az elméleti tételek beigazolódnak, a marketing- tevékenységben és a borpiacon be kell vezetni a mádi gyógyborok fogalmát.
3.  A tanulmány nem térhetett ki a talajok tapasztalati összehasonlítására, mert ehhez a birtok bejárására lett volna szükség. A termőhelyek bejárására még sor kerülhet, de azokat ismerő szőlész szakember segítsége szükséges.
4. Kiemelt fontosságú volna az eddigi tapasztalatok összegzése, ezek hiányában rendszeres megfigyelések, tapasztalatok feljegyzése és évenkénti, majd egy hosszabb időszak utáni általánosítások megfogalmazása.
5. Néhány szempont, melyeket még másokkal célszerű kiegészíteni:
   1. Az egyes termőhelyek fekvésével kapcsolatos megfigyelések. (Ehhez megjegyzem: Egyes években Mád határában jégverések jellemzőek, melyek gyakoriságát a medence-jelleg elősegíti. Ezért célszerű több dűlőben ültetvényeket fenntartani. Így remény van arra, hogy nem mindegyiket veri el a jég.)
   2. A talajok, kőzetek különbözőségei. Ehhez kapcsolódik a talajművelés, valamint új ültetvény előkészítése esetén a meliorizáció szempontjai tervezése.
   3. A szőlőfajták kedvező, vagy kedvezőtlen termőhelyeinek számontartása.
   4. A szüreti munkák szervezése tapasztalatai. A szüret időpontjának, sorrendjének megválasztása.
   5. A szőlő fenofázisai időbeli és térbeli tapasztalatai. (Termőhelyek sajátosságai.)
   6. A termés íz-és zamatanyagai különbözőségei az egyes termőhelyeken.
   7.  A legjobb termőhelyek kiemelt kezelése (akár aszúsodás, akár száraz borok termelése szempontjából. Szükség esetén egyes termőhelyek eladása, mások megvásárlása.
   8. Ajánlások saját munkájukhoz a szélsőséges időjárási helyzetek és a klímaváltozás jelenségei kezelésére.

Megjegyzés: A hely geológiai irodalma rendkívül gazdag. Főként Dr. Mátyás Ernő, az Észak-magyarországi Ásványbányák egykori főgeológusa sok szempontú elemzését használtam. Nehéz röviden, de mégis kifejezően és érthetően jellemezni a vidéket. Leginkább felhasznált művei: Geológia. Egyetemi tankönyv. 7. kiadás, Miskolc, 2004, valamint: Mád környékének földtani-tereptani viszonyai. Bányászat és kohászat, 100. évf. 1973. 1. sz.

A morfológiai szakirodalomból elsősorban volt professzorom, Dr. Pinczés Zoltán tanulmányait hasznosítottam, beleértve a jégkorszak idézett jelenségeinek leírását is. Tokaj,

2013. márc. 28-án

Tisztelettel: Zelenák István