Dr. Boros László emlékére

Néhány hete jött a hír: eltávozott közülünk városunk szülötte, a tartalmas életpályát bejárt Dr. Boros László főiskolai tanár. Mindannyiunk közeli ismerőse, barátja, munkatársa és sok helyi fiatalnak tanára. Nem túlzás: szeretetre és tiszteletre méltó, megbecsült lakótársunk, városunk díszpolgára. Gyermekkorunkban még nem ismertük egymást, aztán közel sodort bennünket az élet. Mint Lacihoz közel álló, baráti kapcsolatban és azonos érdeklődésű, néhány évvel fiatalabb sorstársa, emlékezem most reá. Már életében is úgy tekintettünk rá, mint aki a tokajiak közül nagy magasságok útjait járta, hogy aztán a csillagösvényen az égiek közzé költözzön.

Városunkban született 1937. szept. 27-én. Édesapja jól képzett géplakatos és esztergályos volt, talán a legnevesebb a helyi mesteremberek közül. Édesanyja a család összetartója, a két ikertestvér, Laci és Feri felnevelője, mindvégig féltő támasza volt. Első emléke a fronthoz kötötte. 1944-1945 fordulóján a nagy kincset jelentő kenyérért indult a közeli pékségbe, s a „felszabadítóknak” nevezett, de a nép által megszállónak tartott szovjet és román katonákat látott. Már iskolás korúvá serdült, de nehezen indult meg a tanítás. A Kispiac, népi nevén Alsó utcában laktak, a zsinagóga közelében. A piac szomszédságában. A két testvér sorsa eleinte azonos volt: el kellett végezni az elemit, s a közben a létrejött 8 osztályos iskola felső tagozatát. Szerencsére 1952-ben megalakult a Petőfi Sándor Gimnázium, s Laci ott folytatta. Ennek igazgatója, Rokosz József volt a kedvenc tanára. Négy év alatt őt mindenki megismerte. Sprinter volt, 11 mp alatt futotta a 100 métert. A sporton kívül leginkább a történelem és a földrajz érdekelte, ezért 1956. júniusában, az érettségi után erre a szakra jelentkezett. Testvére, Ferenc idővel a keresztúri téglagyár igazgatója lett, ő pedig középiskolai tanár.  Mindvégig példásan jó testvérek voltak. Lacit a sporthoz még az egyetemi évek alatt is kötődött. A sikerekhez kitartó munka, szorgalom kellett, s őt ugyanez jellemezte a tanulásban és a tanári munkában is.

Már diákkorában közel került a tudományos tevékenységhez. Egyik tanára, Dr. Pinczés Zoltán tokaji kapcsolatokkal birt: a Káposzta József kovácsmester családjához rokoni szálak kötötték. (Klári és Lajos, a család két gyermeke a mai idősebb generáció kortársa volt.) Pinczés adjunktus úr bevonta őt kísérleteibe: az egyetem csapadékvíz által okozott talajpusztulást kutató mérőállomásának Laci lett a gondnoka. Ennek helyszíne a Hétszőlő felső, Kis-Garai dőlőben lévő hagyományos szőlőültetvénye volt. Ehhez azt kell tudni, hogy a Dunától keletre a Tokaji-hegyen van a legvastagabb lösz, s meredeksége miatt itt a legnagyobb a csapadékvíz eróziója. Ettől az időtől Laci Tokaj földrajzi jelenségeinek szerelmese lett: a lejtő és az évszakok hőmérsékleti viszonyaitól, a felhőszakadásoktól és árvizektől kezdve a vulkán létrejöttéig minden érdekelte. A téglagyári agyaggödör fagyékeitől a felhőszakadások megfigyelésén át, a szőlő cukrosodásától a telepítő tényezőkig és népesedési problémákig minden témát feldolgozott. Ezek a tokaji témák végigkísérték egész életében. Ráadásul később szőlőt is művelt, a Lencsés-domb tetején, az egykori Szent Donát –kápolna környezetében volt az ültetvénye. Idősebb korában viszont kertet művelt (feleségével és testvérével közösen) a Kertes Bige dűlőben, a vasút mellett. Így aztán belülről látta a helyi életet. Ugyanígy bevonta családtagjait a tudományos munkába is, aminek közösen írt művek lettek az eredményei.

1962-ben végezte el az egyetemet. Feleségével, Mester Judittal Debrecenben ismerkedtek meg, s házasságkötés után együtt tanítottak a helyi gimnáziumban. Azt talán mondanom sem kell, Lacit szerették diákjai. Igényes tanári munkája mellett tanulmányi felügyelőként dolgozott, s a tudományos tevékenységet sem hagyta abba. Ennek eredménye előbb doktori, majd kandidátusi tudományos fokozat teljesítése lett. Nemcsak a Tokaji -hegy, hanem a borvidék, az ártéri tájak és a szomszédos megyék kistájai lettek tudományos témái, de azokból építkezve összefoglaló műveket írt, részben megyei, részben országos témákat. A tudományos munkák életpálya-módosításhoz vezettek: meghívták a nyíregyházi főiskola földrajzi tanszékére tanárnak. Itt tevékenysége kiteljesedett. Olyan közegben élt, amely nemcsak főiskolások tanításával, de a földrajztudomány magas szintű művelésével járt. Tanulmányok s önálló kötetek alkotása lett az eredmény: önálló könyvek írása mellett számtalan konferencia előadását vállalta. Az egész ország földrajzi viszonyait, sőt a Kárpát-medencét kutató tudósként élte 20 éves tanszéki munkája és nyugdíjas évei alatt. Dr. Frisnyák Sándor professzor, főigazgató helyettes és tanszékvezető, jelenleg a földrajzi doktori iskola vezetője volt ennek a tevékenységnek irányítója és koordinátora. Mindig számított a megbízható, nagy teherbírású és magas tudásszintet képviselő Dr. Boros László- most már főiskolai tanár, s különböző választott tisztségek viselőjére – munkájára. Ő pedig egy tudós kollektíva megbecsült tagja lett. Dr. Boros László csak nyugdíjba vonulásáig 114 könyvet, szakcikket, tanulmányt stb. írt, s ezek száma nyugdíjas korában tovább nőtt. Művei beépültek a tudományos köztudatba, azokat rangos kiadványokban látjuk megjelenni. Például a világörökség megalakulása alkalmából az ő könyvei és tanulmányai is bekerültek annak alapdokumentumai közzé, az „Alapozó”- ba.  Legjelentősebb művei: a Kárpát-medence borvidékeit, s azok természeti alapjait bemutató összefoglaló műve, amit sok helyen idéznek.  Több Tokajra vonatkozó tanulmányát egységes műben is megjelentette. 1990-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémia debreceni bizottságának. Emellett több más módon is elismerést kapott. A tudományos közélet ismert tagjává vált. Részt vett főiskolai jegyzetek, tankönyvek írásában.

Azt –őt ismerve- természetesnek vesszük, hogy élete végéig elkísérte Tokaj-szeretete. Ennek jegyében vállalt annak idején tanácstagságot, majd a helyi képviselőséget. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy Tokajban tartalmas helyi képviseleti, irányító tevékenység bontakozott ki. Életében sokat utazott, bejárta Európa legtöbb országát, azok tájait, városait volt szerencséje megismerni. Feleségével együtt is utazgattak. Judit mindenütt méltó házastársa, szerzőtársa volt. Laci pedig Tokaj kulturális életének is állandó résztvevője volt, számtalan előadást tartott. Szerénység és az emberi értékek tisztelete, mások megbecsülése jellemezte munkáját. A városért és lakóiért minden feladatot vállalt, s tette ezt tisztán elkötelezettség miatt, önös érdek nélkül. Mindig a jó ügyeket szolgálta. Véleményére oda kellett figyelni.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy az őt követő generáció, s személy szerint közeli ismerőse lehettem. Közös munkákról is beszámolhatok. Mindig számíthattam rá, s barátként tekintettünk egymásra. Nem a rivalizálás, hanem együttműködés jellemezte kapcsolatunkat.

Most, a búcsú pillanataiban, abban a reményben, hogy Tokaj őt ismerő minden lakója véleményeként fogalmazhatom meg: fájdalommal és megrendüléssel búcsúzom.

Kedves Laci, hiányozni fogsz! Szeretett városod, Tokaj földjében, szüleid, testvéred mellett lelsz örök hazára, nyugodj békében! Emlékedet –számtalan alkotásod mellett- mi is szeretettel megőrizzük!

Tokaj, 2021. március

Mely megrendüléssel:  Zelenák István