1571 új korszak beköszöntését jelenti a tokaji borvidék történetében. Megállapíthatjuk azt is, az első aszú a teljes termés megaszúsodásával keletkezett. Ezért lett a neve: aszúszőlő-bor. Nem az emberi tudás, vagy valamilyen tapasztalati módszer eredménye. Nem volt feltalálónak nevezhető személy.
A tokaji aszú Kárpátoktól északra fekvő területeken, majd az orosz cári udvarban és a skandináv uralkodók asztalán volt kedvenc ital. Híre Európa-szerte elterjedt. Legnagyobb fogyasztója mégis a bécsi Habsburg udvar volt. Miksa király 1565. októberében Pesthy Ferenc Zemplén vármegyei királyi megbízottat tizenkét szőlőhegy borából 1-1 hordó ital vásárlását rendelte el. Vörösbort is kért, de azt mások felvásárolták. A tokaji vár császári őrsége is kapott a termésből.[1]
Az 1571. évi Garai aszú tetemes mennyiségű volt, még sincs nyoma a Lengyelországba szállított borok vámtételeiben.[2]
Több évvel korábban szüretelhették, forrás és érlelés után kerülhetett piacra. Gazdája, Garai János tokaji harmincados alighanem a bécsi udvar pincéjébe juttatta. A pince egyik ágát idővel tokaji pincének nevezték.
A 16. század utolsó és a 17. század első évtizedeiben nem voltak kiemelkedően aszús szüretek. Ennek okairól az éghajlat- illetve környezettörténeti kutatások kellő magyarázattal szolgálnak. A 16-17. század fordulóját lehűléses időszaknak tartják, ami nem jelent nagy átlaghőmérséklet-csökkenést, viszont az 1570-1580 közötti szárazabb periódust 1580-1600 között csapadékosabb váltotta fel.[3]
Ezt a korszakot az jellemezte, hogy a hideg teleket hűvös tavasz és hűvös-csapadékos ősz kísérte. Utóérésre ilyenkor nincs remény. Ezeken a kis korszakokon belül is előfordultak a leírtakkal ellentétes jellegű évek. Például az 1590-es évtizedben egy-két esetben aszús ízű bor született a Dél-hegyalján. A történeti adatok legközelebb csak 1629-1645 közötti évekből származó aszúborokról számolnak be. A termőhely többnyire a Tarcal-tokaji Mézesmál volt. Alighanem aszúszemek kiszedéséről volt szó, ugyanis ezek a pataki és bényei pincékben készült inventáriumok kevés aszúbor emlegetnek.[4]
A tokaji aszú történetének első időszaka a 16. század. Több évszázados történetét könyvtárnyi irodalom taglalja. Napjainkban a borvidék megújul, s az aszú kiválóságát az egész világon elismerik. Miért kell mégis a kezdeti időszakról írni? Mert a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát korában a sajátos termelési technológia, a mennyiségi bortermelésre törekvésés a világpiactól eltérő értékesítési viszonyok mellett az aszú születéséről is hibás szemlélet alakult ki. Az előző korok tudományos fejlődését és annak tényeit mellőző, tévedésekre, félreértésekre épülő marketing-történet vált divatossá. A rendszerváltás idején először Balassa Iván akadémikus hívta fel erre a figyelmet. Ő, a történeti néprajz kiemelkedő alkotója volt az első, aki 1991 februárjában, elsőként adta közre azt a véleményt, hogy a tokaji aszú a 16. században jelent meg. Ebben írja: „Az aszút, melyet 1570-től kezdve lehet kimutatni, csinált bornak nevezték.” Bár a mondat nem a Szepsi Laczkó Mátéról szóló ál-legenda cáfolatáról szól, de tartalma szerint ellentmond annak.[5] Balassa Iván a Szikszai Fabricius Balázs szószedetének ismeretében fogalmazta meg véleményét.
Balassa Iván: Tokaj-Hegyalja szőlője és bora (Tokaj, 1995.) c. művében felhívta a figyelmet a történeti kutatás néhány problémájára. Ebből kiindulva kutatni kezdtem a témát. Megbízást kaptam a Hétszőlő történetének megírására. Ekkor már ismertem az Adalékok Zemplén vármegye történetéről c. periodika egy közlését: Bethlen Gábor végrendeletét, melyben a gyulafehérvári kollégiumra hagyta a Hétszőlőt. A közlés szerzője, Dongó Gyárfás Géza főszerkesztő a cikk végén közölte forrását: Loc. 41. No. 7.A sátoraljaújhelyi levéltár egykori rendezője, Kazinczy Ferenc nevét viseli a sátoraljaújhelyi levéltár látogatható részlege, ahol Zemplén vármegye törvényszéki iratai között a megadott jelzeten Ragályi- Tőrös pörös iratok néven összegyűjtött iratanyag található. Ebben elkülönítve, a Kazinczy által összegyűjtött, „Igen becsös iratok” c. iratcsomóban a Hétszőlő birtoklásáért található a Garai-örökösök 1571. évi osztálylevele. Ez volt a nagy pillanat: azonnal felismertem, hogy az aszú születésének vitathatatlan bizonyítéka. Szikszai Fabricius Balázs szószedete pedig igazolja, hogy a 16. században már közismert volt az aszú.[6]
[1]A Felső-magyarországi bortermelés 1565-ben. Írta: TAKÁTS Sándor. In Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, X, 1903. „Vegyesek.” Forrás: Közös pénzügyi levéltár, Hung. 1 566.
[2] WINKLER Bálint: Krakkói vámnaplók Tokaj-hegyaljai borokra vonatkozó bejegyzései 1597-ben.In PAPP Klára-OROSZ István 2009.
[3]Rácz Lajos: A Kárpát-medence éghajlattörténete a kora újkor idején (1490-1800.) Történelmi Szemle, 1995. 500.
[4] MAKAI László: I. Rákóczy György birtokainak gazdasági iratai. Bp. 1954.
[5]BALASSA Iván: „A Tokaj-hegyaljai szőlőművelés és borászat néhány régi vonása” In Sárospatak. Közéleti újság. XXXI. sz. különszám. 8. Eben a számban, a vezércikkben hirdették meg a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság privatizációját.
[6]Adalékok Zemplén vármegyetörténetéhez. XVII. köt. (1912) 223.Levéltári közlemények. A tokaji Hét-szőlőnek adománylevele 1629-ből. Dongó Gyárfás Géza közlése. A bevezető sorokban írja: megtalálható Zemplén megye levelestárának Ad: Loc. 41. Nr.7. Partis I. sub. Lit. B.jelzetű percsomója mellett, a Documenta processus Ragályiai közt, a Páter Jezsuiták ellen 1761-ben indított Kiscsoltói Ragályi és Tőrös-féle pör iratai mellett.
