A Furmint szőlőfajta a Tokaji borvidéken

Borvidékünk, Tokaj évszázadok folyamán kinevelte vezető szőlőfajtáit. Sorsunk összefonódott ezekkel, elsősorban a termőterület 70 %-án termelt furminttal. Legnevesebb termékünk az aszú, azt pedig régen megtanultuk, hogy ezt az aszúsodásra hajlamos fajtáknak, elsősorban a furmintnak köszönhetjük. Mostanában figyelmünk a száraz borokra is ráterelődött, s egy régi tapasztalat újrafogalmazása erősödött fel: a jó száraz borokat is az aszútermő furmint, s közeli rokona, a hárslevelű adja. E fajták megjelenésének, változásainak, rokonsági kapcsolatainak kutatása már régen a termőtáj kutatásainak fontos témája. Az aszú készítése, a borfajták múltja, a borkereskedelem, vagy éppen a termelés technikájának alakulása mellett talán éppen ez foglakoztatta leginkább a kutatókat. S ahogy a felhalmozott tapasztalati tudáshoz a többi kérdésben is a tudományok eredményei társultak, úgy a fajták keletkezése, fejlesztése terén is egyre inkább a megismerés tudományos alátámasztása került előtérbe.

         Általánosnak mondható az a vélekedés, hogy a furmint Tokaj, vagyis a borvidék területén, az évszázadok folyamán választódott, fejlődött ki. Dercsényi János tapasztalatból eredő megállapításához, mely szerint „a furmint  magának az aszúnak a maga fajtája”, társul e szőlőfajtáról a génkutatás mai álláspontja. Dr. Bihari Zoltán a tarcali kutató igazgatója legutóbb a „Vinoport”-on idézte Jose Vouillamoz svájci botanikus véleményét: a Furmint egyike annak a sok szőlőfajtának, melyek a középkorban a „bor Casanovája”, a Gouis blanc fajtából fejlődött ki. Dr. Bihari Zoltán kérésére  a neves botanikus,  a „Wine Grapes” ( Penguin Press, 2012) c. kötet egyik szerzője írásban is összefoglalta a kutatások végeredményét. A kutatóintézet „Szőlő-levél”  c. közleményében olvashattuk:  A Furmint legközelebbi rokonai: a Plantscher nevű, Dél-Svájcban termelt fajta, s a Hárslevelű, de a rokonsági szálak a sárga muskotályig terjednek. A kutatás a fajták kifejlődésének időbeli és térbeli mozzanataira nem terjedt ki, csak a végeredményt állapította meg. Maradtak nyitott, s ma még megmagyarázhatatlan kérdések. Például a Gouis blanc eredete, a rokon fajták egymáshoz viszonyított kapcsolatai, a térbeli és időbeli összefüggések, vagy éppen a furmint fajta változatainak, a kiválasztódás részleteinek, vagy éppen elnevezésének magyarázata. A génkutatások mellett tehát a nem is mellékes részletekre is szükség van. A tér és idő viszonylataiban kell tisztázni a kérdéseket.  A Furmint a mi fajtánk. Kérdés: mi magunk hozzá tudunk-e tenni valamit a helyi kérdések megválasztásához?  Erről szólnak az alábbi sorok.

2002. októberében világörökségi, történelmi kultúrtájnak ismerték el a Tokaji borvidéket. Két év múlva, 2004-ben Magyarország az Európai Unió tagja lett.

1.A Furmint név első előfordulása

Ekkoriban Tokaj város több borvidéki településsel testvérkapcsolatot épített ki. Az olaszországi Collio központjában, Cormónsban küldöttség tagjaként jártam. Ott a borvidék történetével ismerkedtem. Ugyanakkor folyt a névhasználati vita a „Tokaj” névről hazánk és Olaszország között. Cormónsban kaptam egy könyvecskét, melynek címe: Vitti di Toccai… 300 volt, szerzői: Stefan Cosma és társa. A vitára gondolva érdeklődéssel olvastam, hogy II. Batthyany Ádám magyar főúr (lakóhelye Németújvár, mai nevén Güssing, Ausztria) 1632-ben feleségül vette a Collioban birtokos Aurora Formaggini grófnőt, s ezzel kapcsolatban egy leltár készült a Magyarországba vitt tárgyakról. Ezek között volt 300 db Toccai szőlővessző. Ottani barátaim azzal nyújtották át, ez a bizonyíték arra, hogy ez a szőlőfajta így került Magyarországra. Ráadásul 1812-ben készölt kataszteri térképet is közöltek, s abban a közeli Mossa város határában Tocai-patak, mellette Tocai dűlő volt feltüntetve.  

Örömmel olvastam, mert egyrészt biztos voltam abban, hogy a mi borvidékünkön már előbb jelen volt a furmint. Balassa Iván akadémikus tollából 1995-ben, Tokajban jelent meg a „Tokaj és Hegyalja” c. kötet, s ebben az a közlés, hogy Erdőbényén, a prédikátor szőlői egyikét Furmint-szőlőnek nevezték. Erről ott egyházlátogatás alkalmából jegyzőkönyv készült, mégpedig 1623-ban. Pillanatok alatt kiderült számomra, hogy a névhasználati vitát megnyertük. Megerősítette ezt, hogy Cormóns város könyvtárában látogatva elővehettem Granieri könyvét, mely a Cormóns- környéki bortermelés kezdeteit 1500 utáni időkre tette. Ez megnyugtatott, hiszen a mi borvidékünk létrejötte Imre király 1201. évi, a patak-olaszi vinitorokról, s IV. Béla királyunk Liszka-Olaszi vinitorairól szóló tatárjárás utáni (1252,1256) okleveleivel keltezhető. Feltételeztem, itt is az történt, mint Elzász esetében, ahová Lazarus Scwendi császári fővezér 1565, Tokaj vára elfoglalása után saját birtokaira innen vitt szőlővesszőket. Emlékezetemben kutatva Castaldo gróf, császári fővezér és Sforza Pallavicini jutott eszembe, akik Erdély megszállására érkeztek, s jelen voltak  1551-ben Fráter György meggyilkolása eseménysorában. Utóbbi  az erdélyi főurakkal Tokajban adta át a királyi koronát a császári küldöttségnek. Rögtön szerettem volna utána járni, Castaldo grófnak és Pallavicininek, volt-e Mossa határában birtoka, de erre semmi lehetőségem nem volt. Azóta sem sikerült tisztáznom, az elzászi Colmar és a Collió területéhez tartozó Mossa, melynek hegyeit a Tocai patak mossa, hasonlóképpen jártak e Tokaj vesszőivel?

(Közben megszületett a döntés: Olaszország 2007-ig használhatta a Tocai nevet.)

Hazatérve igyekeztem Sárospatak református intézményei levéltárába, s ott az 1611. évi canonica visitatio eredetijét megnézni, nincs-e tévedés. A levéltáros,  Szentimrei Márk segítségével megkaptam a dokumentumot, s még az a szerencsém is volt, hogy betoppant kedves ismerősöm, prof. dr. Dienes Dénes, az intézmények igazgatója, kivel egyeztettem a nevezetes jegyzőkönyv írásának pontos idejét. Ő ugyanis írásszakértő társa segítségével 2001-ben kiadta a ”Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek. XVI-XVII. század” c. kötetet, s ebben a vizsgált bényei jegyzőkönyvet. Mint illetékesnek rögtön feltettem a kérdést: a legelső, 1584. évi, vagy a későbbi 1611. évi jegyzőkönyvek egyikében volt-e az erdőbényei nevezetes feljegyzés. (Balassa Iván ráadásul a két időszak feljegyzésit egységesítő Miskolci Csulyak István tevékenységének dátumát, 1623-at adta meg a keletkezés időpontjának.) Dienes professzor úr rögtön szakértő társát citálta, mely szerint a későbbi, 1611-ben Szántai Pál olaszliszkai esperes látogatását rögzítő jegyzőkönyvről van szó. Nagyon megköszöntem, hiszen már sejtettem: a furmint szőlőfajta legkorábbi említésének időpontját tisztáztuk.

1.kép: Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek kezdőoldala  (Sárospatak, Ref. levéltár) Fent az 1611-es évszám, s a jegyzőkönyvek készítői nevei. Alul a régi jegyzőkönyvek egységes rendszerbe foglalása bejegyzése.                                                             

             Már huzamos ideje foglalkozom a borvidék történetének kutatásával. Ismerem a levéltári források és a szakirodalom jelentős részét. Jelenlegi ismereteim szerint a Furmint neve nem fordul elő régebbi forrásokban. Ezért felhívtam a szőlészek és a kutatók figyelmét erre a tényre. Közeledett 2011, vagyis a 400 éves évforduló. Tokajban februárban a „borbarátnők bálja” előtti napona Vinum regum, rex vinorum borlovagrend tudományos tanácskozást tartott. Ez alkalommal bejelentést tettem, s felkértem az érdekelteket az évforduló megünneplésére.

            Ugyanez évben (2011) a kőszegi Szőlő és klíma c. konferencián  ”A Furmint 400 éve borvidékünkön” címmel történeti áttekintést adtam közre a témáról.         

2,kép: Erdőbénye i látogatás jegyzőkönyve (részlet) Az eredeti, Szántai Pál 1611. évi írásának 1623. évi másolata.

A hely megjelölése

         A z időpont tisztázása után az ominózus szőlő térbeli elhelyezkedését is tisztázni igyekeztem. Ismerem Erdőbénye földrajzi névanyagát, dűlőit. Könnyú volt megtalálni a prédikátor művelésében álló három szőlőből kettőt. A Bakfő a Messzelátó és a Mogyorós határán fekvő terület. Erdőbénye egyik exponált területe. Másik, a Hosszú szőlő évszázadok óta ismert. A Felhegy Verőmáj nevű részén, az Omlás-Pallag dűlőben van. A Zsákosoktól lenyúlik a Diókút felé. Jelenleg a Béres Rt. új telepítésű birtokához tartozik.

Nehezebb volt a Gyepű-völgy beazonosítása. Maga a név ugyanis ma így nem használt, viszont 161 1 táján még közismertnek kellett lennie. A gyepü közszó határvidéket, elválasztó területet jelentett, mégpedig Felső- és Alsóbénye között. Bocskai szabadságküzdelme idején a Habsburgokkal szemben őt segítő török csapatok Alsó-Bényét elpusztították. Ennek az volt az oka, hogy birtokosa Kazaházi Joó János királyi személynök volt, vagyis az ellenséges táborhoz tartozott. Alsó-Bénye faluhelye a Fövenyecskén van, ma is ismert, s az 1867. évi kataszteri birtokvázlaton pontosan fel van tüntetve. A túlélők Felső-bényére költöztek, s ezzel megszűnt a határ, vagyis a gyepű. Mára a Gyepű-völgy neve elhalványult.

 Helyét az segített meghatározni, hogy a két falu hegyeit hagyományosan Felhegynek és Alsó hegyeknek hívják, s ezek a nevek mind a mai napig élnek. Elválasztja őket- s eredeetileg a két falut- egy széles patakvölgy, mely a Pokolkút forrástól indul, s alsó része a Magita-mocsarakban folytatódik le egészen a Malom (Bényei)-patakig. A patakvölgy jobboldalán a Pinceszer szántóföldekkel borított domborulata húzódik, bal oldalán meredek hegy, a Tolcsva-hegy régen szőlőkkel borított, ma részben műveletlen hegyoldala (Sáros-dűlő és az erdős Királykert) határolja. Ezen a hegyoldalon eróziós árkok szabdalják a felszínt, rajtuk régen nevezetes szőlők voltak.  (Egyikük a Lőcse, mely a szepességi város 1570 után szerzett 30 szőlő egyike volt, s a Sáros, újabb nevén Herceg. Ez az 1720-1780 közötti birtokos Trautshon hercegi családról kapta nevét ). Ezzel volt szomszédos szomszédos Kőszeg város szőlője . A város 1528-ban vett házat Bényén, mely a mai művelődési ház helyén állott.  Később több szőlőterületet megvásárolt. A Lőcse szőlő ma a Béres cégé. Ennek határán, a Herceg felé eső, nyugati kitettségű meredek, árkos, vízmosásos  hegyoldalon lehetett a Furmint szőlő 1611-ben. A Béres cég által 2003-ban induló területrendezés idején alsó részén kiburkolatlan, hosszú pincét találtak. Ismert, hogy Bényén a vízmosások feltöltésére régi időkben „mecenzof”, vagyis Mecenzéf-re való, kőmunkákhoz értő emberekkel pincét ásattak, s riolittufa kőporral feltöltötték az árkokat.

       A név eredete

 Aki először leírta, Szántai Pál olaszliszkai református esperes nevezte így 1611-ben Laczkó Máté prédikátor szőlőjét. Ezzel egyedit alkotott: egy szőlőfajtáról elnevezett termőterület eddig nem volt ismert a borvidéken. A szó egyben azt is bizonyítja: fajtánkénti szelekció történt. Patakon ezekben az évtizedekben-  mai szóval- tudásközpont létezett. Ennek első produktuma az 1568-tól a kollégium tanáraként, majd rektorként itt működő Szikszai Fabricius Balázs latin-magyar szószedete volt, melyet négy évtizeden át tankönyvként használtak. Ennek 4 fejezete a szőlő-növény, az ültetvény, a bor és a pincemunkák témakörét tartalmazza. A szószedet 1576-ig készült. A szőlőfajtákról nem ír, csupán  fehér és fekete szőlőkre osztja azokat. A szerző közben megöregedett, s Erdőbényén kapott két hold szántóföldet.

Ekkoriban valami történt, amit nem ismerünk. Eredménye a fajtanevek megjelenése volt. A kollégium pataki szőlőinek egyikét Szekfű fajtáról nevezték el, s máig úgy hívják.  ( Régi tokaji szőlőnkben még láttam egy szegfű tőkét 1983 előtt.) Ezen kívül még a Furmint és a Fekete szőlőnév jelent meg. Ismert, hogy Szerémségből, talán a francia és vallon telepesekkel is megjelenhettek új szőlőfajták, de azok „Furmint” neve csupán feltételezés. A feltevés aztán megindította a névre alapozott nyelvészeti kutatásokat a fajta származásáról.

Az elfogadott verzió az lett, hogy francia, vallon területről került ide a „szalmabort” termő fajta, melynek bogyóit szalmán töppesztik a magasabb minőség elérése miatt. Ma már ismert az aszúsodás folyamata és ennek feltételei, körülményei is tisztázottak. A botrytiszes aszúk nem szalmán töppednek.

 Szirmay Antal 1798-ban megjelent, a zempléni bortermő helyekről és hegyekről szóló könyvében egyszerűbb választ ad: a leghíresebb római bor, a falernusi termőhelye Formia város, Ciceró lakhelye környéke volt. Mint a legjobbat, ide valónak nevezték el, s „formiai” (forment, formiant, furmin) névvel illették a fajtát. A kézenfekvő válaszhoz a magyarázat is adott: aki leírta ezt a szót, vagyis Szántai Pál későbbi tarcali prédikátor könyvtárának listája fennmaradt. János István főiskolai tanár dolgozta fel. Könyvei között megtalálható Horatius verseskötete. Ismerte Horatius sorait: Mea nec Falernae temperant sites, neque Formiani porcula colles…”  Szirmay Antal ezt idézi latin nyelven írt könyvében.

Mi volt Szántai indítéka? A reformácó korának prédikátorai a latin, görög és héber nyelvet is megtanulták, mert a bibliai igazságokat, hitelveket eredeti források segítségével szerették volna tisztázni. Ahogy a hitbeli igazság, úgy a szertartások italát termő fajtának neve is a legjobb, legtisztább gondolatok, magyarázatok születését kívánták meg.  Ezért érthető, hogy a reformáció korában (1571, az aszú születése-1611. a Furmint születése) a legjobb bort adó fajtát a legkiválóbbnak ismert termőhelyről nevezték el. (Zelenák István)